ELTE TTK Tanulmányi Osztály webhelyen lett közzétéve (http://to.ttk.elte.hu)

Címlap > VRMAX bemutatkozó prezentáció - virtuális földrajzóra 190324

VRMAX bemutatkozó prezentáció - virtuális földrajzóra 190324

Magyarország legnagyobb virtuális valóság játék- és élményközpontjában, a budapesti VRMAX-ban (www.vrmax.hu [1]) április folyamán tervezzük elindítani a Google Earth VR programra épülő INGYENES VIRTUÁLIS FÖLDRAJZÓRA projektünket felső tagozatos általános iskolai, illetve középiskolai osztályok részére.

A VIRTUÁLIS FÖLDRAJZÓRA során a tanulók földrajz szakos tanár, illetve hallgató által vezetett 3D virtuális túra keretében ismerkedhetnek meg Földünk domborzatával, természeti csodáival és építészeti műremekeivel. A részleteket a csatolt linken elérhető ppt. prezentáció tartalmazza.

A program előkészítése során várjuk azon földrajz szakos tanárok, illetve egyetemi hallgatók jelentkezését, akik „virtuális túravezetőként” szívesen részt vennének a projektben. Az érdeklődőket megtanítjuk a VR eszközök és a Google Earth VR program kezelésére, valamint közösen kialakítjuk velük a virtuális földrajzóra tematikáját.

Érdeklődés: Hidvégi Márton,,társ-alapító,,VRMAX Technologies Kft.,,06-70-376-4813

Megnyitás a Diákban [2]

Forrás webcím (modified on 2019. április 15.): http://to.ttk.elte.hu/?q=vrmax-bemutatkozo-prezentacio-virtualis-foldrajzora-190324

Hivatkozások
[1] http://www.vrmax.hu
[2] https://docs.google.com/presentation/d/1Ojm-fxvxU-bUTeDiaSnEdYO36QSX-GmAJ0H8_E5OVbM/edit?usp=sharing_eip&ts=5cac50bf