

Tisztelt Hallgató!
KÉRJÜK, HOGY AZ ALÁBBI TÁJÉKOZTATÓT FIGYELMESEN OLVASSA EL!
Bármilyen felmerülő kérdés esetén kérjük, keresse tanulmányi előadóját.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az ELTE Szervezeti és Működési szabályzat II. kötete, a Hallgatói Követelményrendszer 52. § (1) bekezdése alapján el kell bocsátani a szakról a hallgatót, ha
- egy, a szak képzési tervében szereplő tanegységet háromszori, nyelvi alapvizsga
esetében négyszeri felvétel után sem teljesített,
- egy, a szak képzési tervében szereplő tanegységet hat, a tanári mesterképzési szak és az osztatlan tanárképzés esetében öt érdemjegyszerzési kísérlettel – nem beleértve a gyenge előfeltétel nem teljesülése miatt érvénytelen kísérletet – sem teljesített;
A Hallgatói Követelményrendszer 51. §-ban foglaltak alapján a Tanulmányi Hivatal megszünteti a hallgatói jogviszonyt, ha
- a hallgató tanulmányait költségtérítéses/önköltséges képzésben nem
kívánja folytatni, azaz a képzési szerződést a TH által megadott határidőig nem írja alá,
- a hallgatói jogviszony engedélyezett szüneteltetését követően a hallgató nem kezdi
meg a tanulmányait,
- fizetési hátralék miatt.
A Nftv. 59. § (3) pontja alapján a Tanulmányi Hivatal megszünteti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, aki
- egymást követően harmadik alkalommal nem jelentkezik be a következő tanulmányi félévre.
A Hallgatói Követelményrendszer 531. §-a alapján el kell bocsátani a szakról a hallgatót:
- ha az első három regisztrált félévben a szakján nem teljesített 36 kreditet.
- a 2013-tól felvételt nyert hallgatók esetében, ha az első két regisztrált félévben nem teljesíti a szakján előírt felzárkóztató kritériumtárgyat.
Méltányossági kérelmek leadási határideje 2016. július 11. (a 6. (5.) elégtelen vizsga után maximum 1 hét, amennyiben még a tavaszi vizsgaidőszakra kérvényezi a 7. (6.) vizsgát) A határidő elmulasztása jogvesztő.
A méltányossági kérelemnek tartalmaznia kell azt a különös személyes (szociális, egészségügyi, stb.) indokot amely a méltányosság alapjául szolgálhat. Az indokot megfelelő igazolással kell alátámasztani. Hiánypótlásra nincs lehetőség.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy méltányossági kérelmet (amennyiben méltányosságot szeretne kérni) abban az esetben is be kell adnia, ha:
- a harmadszori tárgyfelvétellel sem teljesített tárgyat nem kívánja negyedszer felvenni (például alternatív tárgy),
- a tárgyat nem a következő félévben venné fel,
- a következő félévre passzív félévet kér.
Tájékoztatjuk arról is, hogy az első három aktív félévben teljesítendő 36 kreditbe nem számít bele a tanegység elfogadással megszerzett kredit. Kérjük, hogy elsősorban a más felsőoktatási intézményből átvett, illetve a vissza felvételiző hallgatók figyeljenek erre és amennyiben a kreditátviteli döntés alapján az első három beiratkozott félévben nem tudtak megfelelő számú kreditet felvenni, akkor adjanak be méltányossági kérelmet.
Üdvözlettel: Tanulmányi Hivatal